Itt egy kis reménység!

Ez még mesének is gyönyörű-

              A hajlott hátú néni
             
               Egy motoros küldte ezt a levelet. Azt hiszem, nem kell
              hozzá kommentár.
             
              "Túrázásaink során a székelyderzsi Erődtemplom falánál
              induláshoz készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy
              fekete ruhás,
               fejkendős, hajlott hátú néni. Egészséget kívánt, majd
              megkérdezte honnan jöttünk. Amikor válaszoltunk, ezt
              kérdezte:
               - És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek
              mondják?
               Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondta ezt:
              "Járjatok be minden földet,
               Melyet Isten megteremtett,
               S nem akadtok bizonyára
               A magyar nemzet párjára.
               Vajon mit kell véle tenni:
               Szánni kell-e vagy megvetni? -
               Ha a föld isten kalapja,
               Hazánk a bokréta rajta!
               Oly szép ország, oly virító,
               Szemet-lelket andalító,
               És oly gazdag!... aranysárgán
               Ringatózik rónaságán
               A kalászok óceánja;
               S hegyeiben mennyi bánya!
               És ezekben annyi kincs van,

               Mennyit nem látsz álmaidban.
               S ilyen áldások dacára

               Ez a nemzet mégis árva,
               Mégis rongyos, mégis éhes,
               Közel áll az elveszéshez.
               S szellemének országában
               Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
               S mindezek maradna k ott lenn.
               Vagy ha éppen a véletlen
               Föltalálja hozni őket,
               Porban, sárban érnek véget,
               Vagy az ínség zivatarja
               Őket messze elsodorja,
               Messze tőlünk a világba,
               Idegen nép kincstárába,
               És ha o tt ragyogni látjuk,
               Szánk-szemünket rájok tátjuk,
               S áldicsőséggel lakunk jól,
               Hogy ez innen van honunkból.
               Ez hát nemes büszkeségünk,
               Melyről annyiszor mesélünk?
               Azzal dicsekedni váltig,
               Ami szégyenünkre válik!...
               Csak a magyar büszkeséget,
               Csak ezt ne emlegessétek!
               Ezer éve, hogy e nemzet
               Itt magának hazát szerzett,
               És ha jőne most halála,
               A jövendő mit találna,
               Mi neki arról beszélne,
               Hogy itt hajdan magyar éle?
               S a világtörténet könyve?
               Ott sem lennénk följegyezve!
               És ha lennénk, jaj minékünk,
               Ezt olvasnák csak felőlünk:
               "Élt egy nép a Tisza táján,
               Századokig, lomhán, gyáván." -
               Óh hazám, mikor fogsz ismét
               Tenni egy sugárt, egy kis fényt
               Megrozsdásodott nevedre?
               Mikor ébredsz önérzetre?
             
               (Petőfi Sándor: A Magyar Nemzet)
             
             
               Majd folytatta:
               - "Mondják, miért írt ez a Petőfi ilyeneket?"
               Azután elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy
              fogadjunk el tőle valamit. A szatyrában volt pár tojás
              és négy, azaz négy szelet kalács.
               Ebből kettőt nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget
              kívánt, és elcsoszogott.
               Egy büdös kukkot nem tudtunk szólni!!!
               Én pedig leültem a székelyderzsi Erődtemplom falához,
              és olyat tettem, ami rohadtul nem illik bele egy 40-60
              körüli, erősen borostás
               túramotoros imidzsébe. Kijött a könny a szememből.
               És arra gondoltam, hogy az itthoni, magukat bal és
              jobboldali politikusnak nevező, gátlástalan gazemberek,
              akik fröcsögő nyállal próbálják
               fekete-fehérre mosni az agyunkat, akik megosztanak,
              nem összekötnek, akik személyes érdekharcukkal több kárt
              okoznak ennek az
               országnak, mint eddig bárki. Csak egyetlen egyszer
              jönnének el ide, és hallgatnák meg, ahogy egy 88 éves,
              görbe hátú öregasszony ŐSZINTÉN Petőfit szaval a boltból
              hazafelé, és négy szelet kalácsból kettőt odaad
              vadidegen embereknek.
              talán elszégyellnék magukat, pont úgy, ahogy akkor,
              ott, én.
               Talán elgondolkoznának azon, hogy vajon ki és miért
              tette őket oda, ahol vannak, és hogy mi dolguk a világban."
             
               Küldd tovább légyszíves, hadd járja be a világot és
              olvassa minden igaz magyar lelkű ember!
           

--
"Jöjjön el a te országod..."

 

 

Oldal: Ha még valaki nem ismeri
Üdvözöllek honlapomon! - © 2008 - 2024 - vizesnyolcas.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat